Egy kerékpár túra már önmagában is jó programnak számít, és igen jó lehetőséget nyújt a Dunakanyar és a Börzsöny hegység természeti értékeinek megismeréséhez.
A környéken számtalan kerékpárral is jól járható út van, így a túrázás szerelmeseinek, mindenképp érdemes figyelembe venni a kerékpár túra lehetőségét is, hiszen lényegesen nagyobb területet lehet bejárni két keréken, mint egy gyalogos túra esetében.

Ha egy igazán kiadós kerékpár túrára vágyunk, akkor egyenesen a fővárosból is érkezhetünk a Dunakanyar vidékére, hiszen szinte végig kerékpárúton haladhatunk a fenségesen hömpölygő Duna vize mellett, közben pedig számtalan látnivalót útba ejthetünk. A kerékpár túra során többek között a Vác területéhez tartozó Ártéri Tanösvény, a Váci Diadalív, majd Verőcén a Gorka Múzeum és a Katolikus templom, Kismarosnál pedig a Királyréti Erdei Vasút is egyaránt úticéllá válhat.
Szállodánk fekvése is rendkívül kedvező a kerékpározást kedvelő kirándulók számára, hiszen a Kóspallag és Nagybörzsöny között található Nagyirtáspuszta több turistaút kiindulópontja a Börzsönyt felfedezését célul kitűző gyalogos és kerékpáros túra szervezői- és résztvevői számára, továbbá a környék hangulatos, szép fekvésű településeit (Szokolya, Márianosztra, Kóspallag) összekötő utak szintén kiváló lehetőséget nyújtanak kerékpár túra tervezéséhez.
Királyrét a kirándulók egyik kedvelt és ismert célpontja, túrázók pihenőhelye a Börzsönyben, népszerűségét egyrészt a Kismarosról induló kisvasútnak, másrészt különösen szép fekvésének köszönheti. Királyrétet és Kóspallagot kerékpáros túraútvonal, a Királyréti-út köti össze. Kóspallagtól pedig kerékpárral is kitűnően járható út visz fel a Szent Orbán Erdei Szállodához.
Információk >> kerékpárutak >> a kerékpár túra mellett további lehetőségek: túrázás a Dunakanyarban